A Budapesti Szent Ferenc Kórház által koordinált egészségügyi misszió során először végeztek pacemaker-beültetést Csád fővárosában, N’Djamenában. A beavatkozások előtt, konzultációk alapján hat beteget választottak ki a helyi kardiológusok. Az első műtéteket Prof. Dr. Hartyánszky István, a Semmelweis Egyetem szívsebészeti vezetője, valamint Dr. Toldy-Schedel Emil, a Budai Irgalmasrendi Kórház elektrofiziológusa, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója végezte a helyi orvosokkal együttműködve. Az eljárásokhoz szükséges eszközöket a Biotronic Hungária Kft. biztosította.
A csoport egy másik kórházban nyolc korábbi pacemakerrel rendelkező beteg kontrollját is elvégezte. Három esetben szükség volt az elektródák pozíciójának korrekciójára, mivel a beültetések óta nem történt felülvizsgálat. Ezen kívül huszonnégy kórházi beteg és számos ambuláns páciens, köztük menekült terhes nők kardiológiai kivizsgálását is ellátták.
A csádi egészségügyi minisztérium célja, hogy a pacemaker-beültetések helyben is elérhetővé váljanak, és ne legyen szükség a betegek külföldre (például Marokkóba, Törökországba vagy Dél-Afrikába) küldésére. A program hosszú távú célja, hogy a helyi orvosok elsajátítsák a pacemaker-beültetés és -programozást mint szakmai tudást, így a jövőben helyben tudják ellátni az ilyen beavatkozásokat igénylő betegeket. Ennek érdekében több mint tíz helyi kardiológus vett részt EKG- és pacemaker-programozási képzésen.
A programot a Hungary Helps – Magyarország segít program támogatta, a Budapesti Szent Ferenc Kórház gyorsreagálású egészségügyi csapata számára.



