Ukrajnai válság: egészségügyi és humanitárius segítségnyújtás

folyamatbanlezárult

Egyesülésünk alapításakor vállaltuk, hogy tagintézményeink felekezeteken túli, közös erőfeszítéssel, együttműködésben dolgoznak a jobb egészségügyi ellátás érdekében. Ezért határokon átívelő felelősségvállalásunk keretében lehetőségeink szerint aktívan támogatjuk a határon túli magyar egészségügyi ellátást is.

Missziónkkal teljesen egybevág, hogy a szomszédunkban zajló háborúra is tettrekészséggel és közös erőfeszítésekkel reagáljunk. Ehhez nyújtott óriási segítséget a Philip Morris Magyarország nagyvonalú támogatása, melynek köszönhetően tagkórházaink a menekültek javára nyújtott egészségügyi szolgáltatások mellett számos egyéb vállalást is tehettek.

Munkánk során jó érzés volt megtapasztalni azt, ahogy a kiszolgáltatott, menekülő emberek fogadták a segítségünket, továbbá azt is, hogy egy-egy felhívásunkra -legyen az tolmácsok toborzása, adománygyűjtés vagy önkéntes munka, milyen érzékenyen és aktívan reagáltak honfitársaink.

LEGFONTOSABB TEVÉKENYSÉGEINK, EREDMÉNYEINK

Munkatársaink a válság első napjaitól jelen voltak a menekültek fogadásánál Záhonyban, Mándokon, Benken és Aranyosapátiban, ahol elsősegélyt és alapvető egészségügyi ellátást biztosítottak számukra, 24 órás készültségben.

Hasonló módon egészségügyi jelenlétet és ellátást biztosítottunk a budapesti befogadó állomáson is.

Vállaltuk az érkezők COVID-19 szűrését és oltását, valamint a kapcsolódó adminisztrációt, továbbá az igazoló dokumentumok kiállítását is biztosítottuk Záhonyban, Kisvárdán és Budapesten.

Tagkórházunk, a budapesti Bethesda Gyermekkórház és a kisvárdai Szent Damján Görögkatolikus Kórház a gyermekek ellátásában is szerepet vállalt. Egyszerűbb felsőlégúti megbetegedések, kisebb sérülések kezelésével és néhány esetben komoly műtéti eljárások biztosításával segítették a rászoruló gyermekeket és családjaikat. Féléves programunk során több mint 470 gyermek fordult meg a két intézményben, akiknek az ellátás mellett apró ajándékokkal, játékokkal is kedveskedtek a dolgozók.

A felnőttkorúak ellátásban a budapesti MAZSIHISZ Szeretetkórház, a Szent Ferenc Kórház és a kisvárdai Szent Damján Görögkatolikus Kórház szerepvállalása során láttuk el az arra rászorulókat. Járó- vagy fekvőbeteg-ellátásban több mint 540 főt részesítettünk intézményeinkben.

Kisvárdai kórházunkban munkatársaink a háború elől menekülő várandós nők ellátására kiemelt figyelmet fordítottak: az első jelentkezéstől kezdődően végigkísérték a terhességüket, és a lehetőségük szerint segítették őket ebben a nehéz időszakban. A program ideje alatt 3 gyermek született a kórházban.

Segítettük a kórházi ellátásra szoruló ukrajnai menekültek transzportját a szálláshelyük és a MAZSIHISZ Szeretetkórház betegellátó pontja között. Azon betegek számára, akik állapota nem tette lehetővé, hogy betegszállító autóval jussanak el az intézménybe, mentőegység biztosította az utat a tartózkodási hely és a kórház között. A kórházi egység igény esetén mozgó őrségként, képzett személyzettel állt a menekültellátás szolgálatában.

Széles körű partneri összefogással közel 4000 adománycsomag összeállítását és azok rászorulókhoz történő eljuttatását biztosítottuk a keleti országrészen, valamint Beregszászon és környékén.

Munkalehetőséget, továbbá átmeneti szállást és étkezést ajánlottunk fel a menekülők számára, aminek keretében ápolóként, takarítóként és konyhai kisegítőként 4 fő helyezkedett el a BSZFK-ban

Ukránul tudó orvosaink és szakdolgozóink személyesen vagy telefonon nyújtottak segítséget a magyarul nem beszélő menekültek ellátásához, ezzel áthidalva a felmerülő nyelvi akadályokat.

Munkánk során szorosan együttműködtünk nemzetközi, országos és helyi szervezetekkel is:

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Máltai Szeretetszolgálat

Nemzetközi Vöröskereszt

Magyar Orvosi Kamara

Budapest II. Kerületének Önkormányzata

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége

JOINT Magyarország

Helyi önkormányzatok